Az egész olyan volt, mint egy kártya játék. Megvolt az alapunk és szépen lassan elkezdtük építeni, de vigyáztunk, hogy óvatosan rakjuk össze, különben ledőlt volna. Minden lépésünk bizonytalan volt, mert ki tudta, hogy mikor esik szét az egész, mégis kitartottunk az őrült ötletünk mellett. Csak csináltuk, és élveztük amit tettünk, bármilyen hatással is volt a jövőnkre. Meggondolatlanok voltunk? Igen, néha túl gyorsan raktuk egymásra a kártyákat, de soha nem bántuk meg. Sosem tudtuk úgy igazán felépíteni a várat, mert néha-néha hiányzott valami a fejlődéshez, amit nem tudtunk pótolni. Mégis most itt vagyunk, itt állunk a kész kártyavár előtt és mosolygunk. De jön egy fuvallat és a palotánk összedől. És az a fuvallat téged is elvisz, hiába szorítottam a kezed olyan erősen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése